Sunday, November 30, 2008

December

u n d e r c o n s t r u c t i o n

Évzáróként Jancsó Miklós rendezésében készült filmeket vetítünk, Mucsi Zoltán és Scherer Péter alias Kapa és Pepe színészpáros főszereplésével fűszerezve.

Jancsó Miklósra akkor figyelt föl a világ, amikor a magyar filmre.
Akit oroszbarátságért agyba-főbe vernek - természetesen maga Jancsó Miklós. Nyolcvanhét évesen is az.
Marxista művészként táncolt el ellenzékiek boldog csapatától, mely magától értetődően sajátjaként emlegette. Népiesek tették volna meg magától értetődően lobogójuknak, erre – mintha! – választotta volna az urbánusokat. Magától értetődően keresztapjának tekintette mindenki, aki be kívánt vonulni annak idején a magasművészet elefántcsonttornyába.

Született 1921. -ben, érettségi után a pécsi jogi egyetemre iratkozott be, de diplomát Kolozsvárott szerzett 1944-ben. Bejelentkezett az ügyvédi kamarába, de jogi munkát már nem végzett. 1946-ban Budapestre költözött. 1950-ben a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán szerzett diplomát. Eddigi rendezői pályaja alatt 30 darab játékfilmet, ezenkivűl kisjáték, dokumentum, és tvfilmek készítése mellett színházi darabokat rendezett miközben négy házasságából három gyerke született.
1988 óta címzetes egyetemi tanár a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 1990 és 1992 között a Harvardon tanított.
Cannasi, velencei és montreáli Nemzetközi Filmfesztiválokon és magyar filmfesztiválokon kapott legjobb rendezői és életműdíjakat. Kétszeres Kossuth díjas.

december 4. csütörtök, 19 óra, Vigadó
Nekem lámpást adott kezembe az Úr, Pesten
1999/magyar/vígjáték
rendezte Jancsó Miklós

szereplők Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Szarvas József, Hernádi Péter, Lovasi András
http://www.imdb.com/title/tt0185534/

"Ajánlás: Mondja, kedves nézőnk, néhanapján elgondolkodik-e azon, milyen is a világ? Igen? Jaj, ne tegye! Élje az életét! Élje a mindennapokat! Legyen vidám és boldog! Nem az? Erőltesse meg magát, ne törődjön semmivel. Nézze, az emberen kívül minden állat tudja: legfontosabb az életben, élvezni azt. No, ez a mi filmünk egy kicsit hozzásegíti. És nagyon sajnáljuk: többet fog kapni, mint amire számít. Letisztult. Előrelátó. Felhasználóbarát." (Jancsó Miklós)

Nagybudapesti feltámadás.
Jancsó lámpása sötét vigalomra veti fényét: sírkertünkben vidor haláltánc, gyilkos bohóctréfa.
Helyben vagyunk. Végre egyszer nem akad majd senki széles e hazában, aki ne értené Jancsó Miklós új filmjét. Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten, jelenti be a rendező, és ezzel a fénnyel aztán minden sötétet bevilágít. Nem lehet ennél jelenidejűbb film, belépni az utcáról a moziba csak annyi, mintha a reklám alatt kimennél sörért a konyhába. Mindaz, amit a vásznon látunk, hézagtalanul illeszkedik az utcai látványhoz és utcaszínházi történeteinkhez. Élet és halál, szabadság, szerelem, magánbűnök és közerkölcsök, pénzszerzés és pályamódosítás zsigerből adott, untig ismert módozatai forognak, épp ez megy nálunk, éppen így, sehol egy allegória, semmi stilizálás, hogy a parabolákról már szó se essék.Sokan próbálkoztak már, sokféle művészeti ágban és zsánerben, megragadni, mi is történt itt a kilencvenes években, hát most megvan, Jancsó Miklós megcsípte. Mi pedig végre beértük Jancsót, együtt vagyunk, és ez most jó nekünk. Mert a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten – úgy, ahogy van, egy frenetikus frász, akarom mondani: farce, és ez maga az üzenet: tessék bátran röhögni, életen-halálon, bűneinken és közerkölcseinken.

egy kis izelítő a filmből:

----




dec.11 Kelj fel, komám, ne aludjál (2002)
A Vígadó programzsúfoltsága miatt a vetítés elmaradt.


december 18. csütörtök, 19 óra, Vigadó
Ede megevé ebédem
2öö6/magyar/vígjáték
rendezte Jancsó Miklós

szereplők Mucsi Zoltán, Scherer Péter
http://www.imdb.com/title/tt0814091/

*a Kortárs európai filmapokon vágül technikai okokból nem ez a film vetítődött le, hanem a "Kelj fel, komám, ne aludjál" ami a multhéten kimaradt , tehát helyben vagyunk.

Kapa és Pepe a magyar kapitalizmuson elmélkedik. Pepének, még az ő eszével is rá kell jönnie arra, hogy ma itt az szabad, akinek hatalma van, s annak van hatalma, akinek pénze van. Tehát "ráhajt" a pénzre. Benősül egy maffiamilliárdos családba, részt veszt az első magyar magánbörtön project kivitelezésében, főzőiskolát nyit, lottózik, szóval vállalkozik és várja, hogy a szerencse egyszer rámosolyogjon. Egy rossz tréfa következtében azonban meghal, de Kapa, a tréfa kiötlője felkiált, miért nem ő fekszik barátja helyett kiterítve. Ebben a filmben azonban nincs lehetetlen.

egy kis izelítő a filmből:

---

Monday, November 3, 2008

November

K E Z D I F L A S H weboldal:
http://filmklub.kezdi.info/flash
PIXEL PRÓBA weboldal:
http://filmklub.kezdi.info/pixelproba
köszönet az oldalakért Freego-nak(Csegöldi Gyuri)

Kézdi Flash a Vigadó kistermében: telt ház, sok résztvevő, kellemes hangulat.
Örömmel mondhatjuk, hogy sikeres volt a filmklubban az esemény, melyet élénk érdeklődéssel kísért sok sok fiatal, kultúrakedvelő egyaránt.
Úgy érezzük, sikerült megszólítanunk egy olyan társaságot, amelyik kellő figyelemmel követte, kapcsolódott be ebbe az eseménybe.
A nagy sikerű filmvetítést követően szólalt meg a zene, gyúltak meg a gyertyák, indult el a Kézdi Flash vetítés, miközben laza hangulatban teát és sütit kóstolhattak a jelenlevők.
28 jelentkező fotós munkáit lehetett követni, mialatt az Allmassive Studio teremtett hangulatot. Ezenkívül a 2007 es Pixel Próba digitális fotókiállítás munkáit is projektáltuk.
Nemcsak a több mint 100 filmklubba és a Kézdi Flash-re látogatóknak köszönhető a pozitív siker, de mindazoknak is akik ezt az eseményt - hacsak gondolatban is - támogatták.
Úgy érezzük, hogy beigazolódott - Kézdivásárhelyen van már érdeklődő bázis, aki igényes és támogató. Együtt haladva jobbá, színesebbe, nagyobbá és szakmailag is magasabban tudunk kultúrkört teremteni és ezt fent tartani.

Kézdi Flash KÉPESLAPKÜLDŐ a Transindexen:
http://art.transindex.ro/?cikk=191
Kézdi.info összefoglaló: http://kezdi.info/hirek.php?id=126

Transindex összefoglaló: http://multikult.transindex.ro/?cikk=8377
Előzetes az eseményről + interjú TMK+DONZSE+BOOJ:
http://multikult.transindex.ro/?cikk=8321

N O V E M B E R
Úgy gondoltuk , nem válogatjuk rendező szerint a novemberi
hónap filmjeit, hogy ne alakuljon ki az a helyzet, amikor valaki
nemszeret egy rendezőt és aztán 1 hónapig szünet. Végülis
a Tarantino-Rodriguez hónap szerintem eléggé változatos volt.
Tehát, november a Thriller/Sci-Fi nek fog hódolni, komoly
mondanivalóval és érdekes kivitelezéssel megmunkált filmek
kerülnek a falra.
_________________________________
november 6, Csütörtök, 19 óra, Vigadó
Pi (3,14159265358)
1998/USA/thriller
rendezte Darren Aronofsky
szereplők Sean Gulette, Mark Margolis, Ben Shenkman,Shamia Shoaib
http://www.imdb.com/title/tt0138704/

A matematikus zseni Max Cohen egy új felfedezés küszöbén és az őrület határán áll. Körülöttünk minden rendszerekből áll össze, és Max az egyik legnagyobbat akarja megfejteni: a tőzsde rendszerezett káoszát. Egy hatalmas számítógép, az Euclid segítségével megpróbál rendszert találni a másodpercenként gazdát cserélő részvények forgalmában. Miután Max a számítógépbe táplálja a héber ábécét, az Euclid kiad egy kétszáztizenhat számjegyű összeget. Ez a számsor a Tóra szerint Isten neve lehet. Maxot eközben folyamatosan üldözi egy cég, amely bármit megtenne, hogy megszerezze a kapott eredményt. Ez az elviselhetetlen helyzet és állandó migrénjei, élet és halál közé sodorják a matematikust.
Darren Aronofsky a végtelen lehetőségek terrénumába kalauzol bennünket. A Rekviem egy álomért rendezőjének egyedi stílusa mindenki számára igazi csemege.


Trailer:


___
november 10, Hétfő, 19 óra, Vigadó
A Kézdi Filmklub felhívja minden filmrajongó és filmnéző figyelmét, hogy november 10.-én hétfőn, meghívottunk lesz az európai rangú magyar filmrendező Török Ferenc, a "Moszkva tér" és a "Szezon" című filmek rendezője, amik régebben már vetítésre kerültek. 19 órától levetítjük új 2007. -es filmdrámáját az "Overnight" -ot, utána pedig közönségtalálkozó lesz a rendezővel. Mindenkit Szeretettel várunk!

Török Ferenc rendező
Overnight
2007/HU/dráma
rendezte Török Ferfenc
szereplők Bodó Viktor, Szőcs Artur, Nagy Ervin
http://www.imdb.com/title/tt0830938
www.overnight.hu
Az Overnight története 24 óra alatt játszódik. E forró nyári napon főhősünk, a 33 éves budapesti sztárbróker élete fordulóponthoz érkezik. Reggel váratlanul Budapestre érkezik legfontosabb német ügyfele, hogy a stagnáló kelet-európai piacról kimenekítse eddig itt befektett részvényeit. Hősünkön kívül a brókercégnél senki sem tudja, hogy a beígért 25 százalékos hozamra momentán nincs fedezet.
Az idő rövidsége miatt egy lehetséges megoldás kínálkozik: az éjszaka folyamán "overnight" tranzakcióval visszaszerezni a hiányzó összeget. A trükk lényege, hogy a még nála lévő pénzalapot, melynek értéke közel 10 millió euró, átutalja egy távoli időzónában lévő bankszámlára, s az alvó európai piacot kicselezve pár órányi aktív időt nyerjen az épp nyitva lévő távol-keleti tőzsdéken.
Egykori évfolyamtársa évek óta Bombayben brókerkedik, az ő segítségével talán van még némi esély, hogy másnap reggelig realizálja a németnek ígért hozamot. Ha az ügylet nem sikerül, hősünket biztos börtön fenyegeti. A nap folyamán azonban történik még valami végzetszerű.
A reggeli postával a fiú névtelen levelet kap, melyben egy pozitív terhességi teszt lapul. Nyomban elkezd nyomozni az illető kiléte után, így ismerjük meg hősünk kaotikus szerelmi viszonyait. Az első látásra tökéletesnek tűnő fiatalember életét hajnalra már a teljes káosz uralja.

Trailer:

___
november 13, Csütörtök, 19 óra, Vigadó
Fight Club(Harcosok Klubja)
1999/USA/thriller
rendezte David Fincher
szereplők Edward Norton, Brad Pitt, Helena Bonham Carter, Meat Loaf
http://www.imdb.com/title/tt0137523/

Hollywood végre felismerte, hogy az emberiségre nem a gyilkos rovarok, a meteorok, a földrengések és a hasonló természeti katasztrófák jelentik a legnagyobb veszélyt, hanem az emberiség maga. A Harcosok klubja szereplői a bennük lappangó állati ösztönök felszabadításával indítottak támadást a rendszer ellen, kataklizmát előidézve. Ha már mindent megkaptál az élettől, gyere le a Klubba... Itt mindent elveszíthetsz! Az utóbbi évek egyik legütősebb történetét egy jól szituált, de cinikus és kiábrándult fiatalember meséli el. Nevét nem tudjuk, néha Jacknek (Edward Norton) hívja magát. Önismereti terápiás csoportokba jár, mégsem kerül közelebb valódi énjéhez és embertársaihoz. Véletlenül összeismerkedik Tylerrel (Brad Pitt), akiben felfedezi hiányzó tulajdonságait.
Tyler egy különös, titkos társaság megalapításával próbál megszállottan úrrá lenni a világ káoszán. A Harcosok Klubjának híre hamar elterjed a túl hamar meggazdagodott menedzser nemzedék tagjai között, akik egyre intenzívebb élményekre várnak. Az egyetlen, aki a két rokonlélek közé ékelődik, egy nő. Marla (Helena Bonham Carter) kétségbe vonja Tyler erőltetetten férfias ideológiáját.
A Harcosok klubja David Fincher rendező újabb, a lélek bugyraiba kalauzoló alkotása a legendás Hetedik és a Játsz/ma után. Filmje jóval több, mint szórakoztatóan hátborzongató történet. Életünk, gondolataink, érzéseink alapjaira kérdez rá egy kissé szétrombolt társadalomban. Sok kritikus elítélte a Harcosok klubját, mondván, erőszakot hirdet. Másról van szó: a kapaszkodók nélküli világban elég egy erős, okos, lelkesítő főnök, és mindenki jól érzi magát. Fincher hátborzongató, ám néhol szatirikus látomása látszatról és valóságról mesél, felhasználva a legmodernebb számítógépes technikát.

Trailer:



----
november 20, Csütörtök, 19 óra, Vigadó
Twelwe Monkeys(12 Majom)
1995/USA/thriller , sci-fi
rendezte Terry Gilliam
szereplők Bruce Willis, Brad Pitt, Madeleine Stowe
http://www.imdb.com/title/tt0114746/

A film elején James Cole (Bruce Willis) azt állítja, hogy egy apokalipszis utáni jövőből érkezett, amit egy rejtélyes, a „12 Majom Hadserege” nevet viselő társaság idézett elő, és ahol az emberiség 99%-a meghalt, a túlélők pedig egy kietlen földalatti világba kényszerültek. Küldetése szerint, miután megakadályozni ezt nem tudja, információt kell gyűjtenie arról, hogy milyen események vezettek az apokalipszishez. Azonban váratlan helyzetbe kerül, mert kiderül, hogy az időgép meghibásodása miatt nem a tervezett 1996-ba, hanem 1990-be érkezik. Letartóztatják és elmegyógyintézetbe zárják, ahol megismerkedik egy neves víruskutató őrült fiával, a szintén ott ápolt Jeffrey Goines-szal (Brad Pitt) és a jövőbelátással kapcsolatos elmebetegségek szakértőjével, dr. Kathryn Raillyvel (Madeleine Stowe). Újra visszaküldik és megérkezik 1996-ba, ahol a pszichiáternővel a 12 Majom Hadseregének nyomába erednek. Fokozatosan megismerve a tényeket Goines és a társaság, valamint Goines kutatóbiológus apjának tevékenységéről Railly elkezd hinni neki, Cole pedig elkezd kételkedni jövőről szerzett ismeretei valóságtartalmában és megbízói létezésében. Cole megszabadul nyomkövetőitől és megpróbál a nővel elszökni, azonban a 12 Majom Hadserege és az 5 milliárd ember feltételezett halálát okozó vírus is útnak indul.
A 12 majom, mely a kitalációt, a szürreálist ötvözi megdöbbentő valóságközelséggel, mesterien keltett feszültséggel, szövevényes fordulatokkal, nagyszerű színészi teljesítményekkel, örökérvényű sci-fi romantikát teremtve vált kultuszfilmmé.

Trailer:

----

november 27, Csütörtök, 20 óra, Vigadó
FIGYELEM!!
kivételesen 20 órától lesz a vetítés a Vigadó programváltoztatása miatt


The Jacket(A Fiók)

2005/USA,GER,UK/thriller,
sci-fi
rendezte Jhon Maybury
szereplők Adrien Brody, Keira Knightley, Kris Kristofferson, Jennifer Jason Leight
http://www.imdb.com/title/tt0366627/

1992-ben Jack Starks (Adrien Brody), a katonai veterán amnéziás állapotban tér vissza Irakból szülővárosába, Vermontba. Amikor rendőrgyilkosság vádjával elmegyógyintézetbe zárják, egy különös orvos, Dr. Becker (Kris Kristofferson) kísérleti gyógyszerek felhasználásával ijesztő kezelésnek veti alá. Egy kényszerzubbonynak tűnő szerkezetet húz Jackre, majd az alagsori hullakamra egyik holttesttárolójába zárja az egykori katonát.
Az eljárás egy jövőbeli hallucinációs utazásra küldi Jacket, ahol kétkedve kell szembesülnie egy olyan jövővel, amelyben ő már nem játszik szerepet. Jackie (Keira Knightley), a kislány, akivel a gyilkosság előtt utoljára találkozott, és aki azóta természetesen már felnőtt, közli vele, hogy Jack Starks 1993-ban, 4 nappal a kezelés megkezdése után meghal(t), a holttestét egy autóút mellett találták meg. Így már csak egyetlen kérdés van, amely számít: képes-e Jackie, akivel a jövőben (felnőttként) újra találkozott, megmenteni őt a haláltól? John Maybury drámaiságot sem nélkülöző pszichothrillerében a múlt-jelen-jövő idősíkjai közti összefüggést boncolgatja az Oscar-díjas Adrien Brody és Keira Knightley főszereplésével.

Trailer:
----